Kaukázusi magyarok

   A Kuma-menti magyarokat először az 5. században Khorenei Mózes (az "Örmény Herodótosz") említi „Arménia földrajza” című munkájában.

   A 9. században a Kazár Birodalom hatalma gyengülőben volt. E gyengülésnek oka és egyben okozata volt az alávetett népek kiválása. Mind a keleti szlávok, mind a magyarok e században rázták le a kazárok fennhatóságát, ráadásul északról is újabb nomád hullámok, a besenyők – akik egyébként a birodalom egyik legjelentősebb hatalma volt korábban – és az úzok seregei gyengítették a kazárokat. A magyarok valószínűleg nagyobbik része nyugatra vándorolt, és az Etelközben eltöltött 70-80 év után végül a Kárpát-medencében telepedett le. A középkori krónikák említést tesznek arról, hogy nem minden magyar törzs települt át az őshazából (Magna Hungaria) a Kárpát-medencébe.

   A Kazár Birodalomnak a végső döfést az orosz–varég seregek adták meg. 965-ben Szvjatoszláv kijevi fejedelem dúlta fel a Volga-torkolatnál fekvő híres kazár fővárost, Itilt. Ezzel Kazária, mint birodalom megszűnt, a helyén nem keletkezett új birodalom. A Kijevi Nagyfejedelemség támadásai végleg szétzúzták a Kazár Birodalmat, és ezt követően a levédiai és a Kuma-menti magyarság továbbvándorolt. A Manicsj mocsárövezetétől délre tanyázó magyar törzsek felhúzódtak a Kaukázusba, nyári legelőikre. Bíborbanszületett Konstantin idézett művében leírja, hogy a magyarok (nála „Turkoi”) egyik része délebbre, Perzsia felé menekült, s őket még az ő idejében is „szabartoi aszfaloi” (fekete – azaz pogány – szabírok?) néven említik.

   Legismertebb fejedelmük Gyeretyán (Jeretján), aki XXII. János avignoni pápa segítségével már szervezetten folytatta az országban a katolikus hittérítést. Bizonyíthatóan három püspökség jött létre Kummagyariaban melyek zárdajegyzékei jelenleg a Vatikánban találhatók.(Lásd:Dr. Bendefy L.:Kummagyaria;Cserépfalvi,97-104. old.)

   A nagy szétszakadás után a nyugatra vándorolt magyarság a Kaukázus vidékén maradt magyarokkal követek útján sokáig érintkezésben volt, de a kapcsolat később megszakadt (kb. 12. század). (Lásd:Dr.Bendefy L.:Kummagyaria;Cserépfalvi,44.old.) Az Arany Horda fennhatósága alatt viszonylag nyugodtan éltek a Toktamis kán^[1] és Timur Lenk közötti háborúskodások idejéig. A Toktamist segédcsapatokkal támogató Kuma-menti Magyarország sorsa Timur kezébe került. 1396 januárjában Timur Lenk (Tamerlan) parancsára Madzsart (jelenleg Bugyonovszk/Budjonovsk), a kumai magyarok fővárosát földig rombolták. Eddig az eseményig két, nagyjából hasonló területű és lélekszámú Magyarország létezett.

   Benkő Mihály napjainkban, keleti útjai során rátalált az ún. kipcsak-magyarok utódaira:

„1991-től kezdve a honfoglaláskori magyar temetkezési szokások mai napig élő néprajzi emlékeit kutattam Belső-Ázsiában. Évente elutaztam az északnyugat-mongóliai Bayan-Ölgij megyébe, a Mongol Altaj hegyeibe, a mongóliai kazakok közé. Számomra is váratlan volt, hogy honfoglalásunk 1100-ik évfordulójának évében, 1996-ban tudomást szereztem arról, hogy a mongóliai kazakok között, de Kazakhsztánban is, napjainkig fennmaradtak mazsarnak, vagyis magyarnak mondott családok, nemzetségek ezeket Julianus barát magyarjai utódainak tekinthetjük.”

   Kummagyaria névvel illették a régi utazók, pápai bullák, történetírók, földrajztudósok a Kuma folyó két oldalán elterülő egykori országot. A kaukázusi népek között még nemrég is élő hagyomány volt, hogy a Kaukázus hatalmas hegycsúcsainak északi lankáitól egészen a Manicsj folyóig terjedő területet, melyet a Kuma szel keresztül, sok száz éven át magyar, illetve velük rokon törzsek népesítettek be.

   Első írásos emlék erről az országról Chorenei Mózesnek, az „Örmény Herodotosznak" Arménia Földrajza című átfogó művében olvasható, amely mintegy 1500 éve látott napvilágot. Ebben a tudós felsorolja a hazája szomszédságában található népeket, köztük a Kaukázustól északra lakó Kum-(Hun?) vagy Kuma-magyarokat.

   Később 1245-ben ugyanezen névvel illeti Piano/Plano da Caprio pápai követ is ezt a népet. Több pápai bulla (IV. Ince-1253., IV. Sándor-1258., IV. Miklós-1288.,1291.)emlékezik meg Kummagyariáról - Cummageria - Hungaria Vaetus néven. XXII. János pápa bullája Gyeretyánnak/Jeretánynak szól, aki ekkor (1330) fejedelem volt.(Lásd alább.)Egykori ott-éltünkről még ma is számos régészeti lelet, helynév tanúskodik, mint például az egykori főváros közelében levő Burgun Mazsari. Fejedelmi városukat a Kuma partján épült Magyart/Mazsart az arab utazó és földrajztudós Abu-l'-fida 1321.-ben említi, de később , romjaiban is több utazó látja, s tanusítja, hogy az a magyarok városa volt.

   Andrzej Taranowsky, II. Zsigmond Ákos diplomatája így ír 1569-ben, Konstantinápolyból Asztrahány felé utazva: „...Október 7-én a magyar sírhalmok közelében vertünk éjszakai tábort. Itt még ma is sok téglafal található, a pogány magyarok templomainak romjai.". „...a Sasik-Dzigirlik nevű folyó mellett érnek véget a magyar mezőségek. Átvonulásunk során minden nap láttunk falakat, az egykori magyar templomok romjait. A magyar mezőség sírhalmai gazdagok régi emlékekben, hatalmas kövekből épített falakban, melyeket a moha teljesen benőtt. E vidék utolsó lakói keresztények voltak, valószínűleg cserkeszek." (Tardy Lajos:Régi hírünk a világban ; Gondolat, Bp. 1979.) . De la Motraye 1712-ben készített feljegyzéseket; a helyi tatár lakosságtól hallottakra támaszkodva Mazsar várost eredeti magyar településnek tartja.

Kummagyaria kialakulása

   Az Uralon túli sztyeppevidéket a Kazár Birodalom idején a bolgár-török/türk népek lakták be. Köztük az Ujgur Birodalom kötelékeibe tartozó besenyők nyolc törzse. A belső viszályoktól gyengülő kazárokat állandóan háborgatták, mígnem a besenyőktől keletre lakó úzok egy lendületes támadása után a besenyők is nyugatabbra kényszerültek. A Jergenyi-dombok irányába indított besenyő támadás hatására a magyar törzsek és szövetségeseik egy része nyugatra települt, a másik része pedig a Manicsj védő mocsárövezetétől délre. A népesség jó része felhúzódott a Kaukázus vidékére, nyári legelőikre; kis részük áttelepült a hegyen a perzsákhoz.(Őket nevezi Bíborbanszületett Konstantin „szabartoi aszfaloi" néven hős szavárdoknak/szabiroknak).

   A kettészakadt magyarság Pannóniaba költözött része a kereszténység felvételéig még követek útján kapcsolatban állt a Kuma-vidékiekkel, de a XII.-XIII: szd.-ban már csak annyi maradt fenn hagyományként, hogy vannak keleten maradt testvéreink.

    Az idők csendesültével a kumai törzsek is visszahúzódtak a hegyekből a folyómenti szállásterületekre, ahol lényegében háborítatlanul élhették életüket. Itt írta le őket Gardizi(1050-ben), és Al Bakri(megh.:1094.) is. Eszerint a XI. szd.-ban a kaukázusi magyarság a Don, Volga, Kubán, illetve a Káspi-tó és a Kaukázus által határolt területen élt. Határvidéküket gyepürendszer védte. Szomszédaik délről az alánok, s a bérceken túl az abkázok. Gardizi szerint a hadsereg két tömény lovas (20000 fő). A nép maga kb. 250000 főt tett ki. Nagyjából mint a honfoglaló Árpád népe. A főkirály a kündü/kende, a katonai parancsokat a gyula adta ki. Sok szláv/orosz foglyot ejtettek akiket Kercsben drága kelmékre cseréltek.

   Klaproth szerint fejlett öntözéses földművelést is folytattak, melynek egy része még az ő korában is működött Kavkaszktól K-re. Vallásuk Gardizi szerint Jézus-hitű és tűzimádó/aveszta; Al Bakri szerint bálványimádók. Szép számmal kerültek elő un. „Kamennaja Baba" szobrok is, melyek nagyon hasonlítanak a Duna-Tisza közen, illetve a Kassa melletti Keveházan, stb. előkerült szobrocskákhoz. Mindkét arab forrás szerint a magyarok délcegek, erősek, ruházatuk pompázatos, lovaik kitartóak. Megjelenésük tiszteletet parancsoló, de barátságos. Az egész nép tekintélyes, szorgalmas és gazdag. Gardizi leírja még, hogy a vőlegény váltságot fizet a lány szüleinek melyet szertartásosan adnak át a falu előtt.

A mongolok fennhatóságában

   A nyugalmas három évszázadot követően Derbent falai előtt megjelentek a tatár/mongol hadak. 1222 tavaszán Sirvánban Csepe Nujan és Szubutaj Behadir vezetőket kért Derbentig. A tíz vezetőből egyet Szubutáj rögtön lefejeztetett, hogy lássa a többi, mi lesz a sorsuk, ha tőrbe csalják a tatár hadakat. Ők mégis egy szűk szurdokon át vezették őket, ahol a jász/alán, cserkesz, kun, abház és kunmagyar csapatok nyílzáporába kerültek. Óriási veszteségek árán tudott a tatár sereg kimenekülni csak, s a veszteségeket pótlandó Kötöny kun fejedelem fiait (Juri és Daniel) ügyes fortéllyal rávették, hogy - mint testvérnép - pártoljanak át hozzájuk. (Mindketten életükkel fizettek érte.) A tatárok most már maguk előtt hajtották a kunok seregét a Kaukázus előterében a kun sáncokig, amit elfoglaltattak velük.

   Kötöny a maradék népével Magyarországra menekült. Valószínűleg a Kuma-menti magyarok ekkor már adófizetői lettek a tatároknak. A Kalka-menti ütközet után a tatárok meghátráltak, de nyomasztó emlékük megmaradt. 1234-ben Dzsingisz kán meghalt, s fia, Ogotáj/Ögödej lett az új nagykán. A kínai „Jüan-csao-pi-si" c-ű történeti munkában fennmaradt híres parancsa, mellyel világraszóló hadjáratát elindította:

„A Császár ezután megparancsolta Szubutáj vezérnek, hogy hódítson meg tizenegy nemzetséget, éspedig a kanglikat, a kunokat, az oguzokat, az oroszokat, a magyarokat, az alánokat, a jászokat, a cserkeszeket, a cseremiszeket, a bolgárokat, és az alemannokat; keljen át az Ural és a Volga folyókon, és vonuljon egyenesen Vladimir és Cserdin városok ellen."

   Ekkor kényszerűltek „szövetségre" az Ural-vidéki (baskír) magyarok is a támadók hadába.

   Szubutáj tehát 1236-ban négy részre osztotta hatalmas seregét, melyek közül minket most a déli érdekel. Délről kerülve a Káspi-tavat Derbentnél törtek északnak csakúgy, mint 1222-ben. A hódoltatás gyorsan, viszonylag kis áldozatok árán ment végbe ismét a Kaukázusi népeknél.

   1242-ben meghalt Ogotáj, s a hazasiető Batu elkésett. A Volgánál érte a hír, hogy a választás másra esett. Azzal kárpótolta magát, hogy a Mongol Birodalom nyugati részét hatalma alatt tartva új államot szervezett magának: létrejött a kipcsaki(kunos) Arany Horda. A meghódított népeket nem zaklatták ok nélkül, csak az adót hajtották be rajtuk. A Batu utód Üzbeg kán hatalma a nagykánéval vetekedett.

Gyeretyán fejedelem

   A sztyeppelakó népeknél a kündü/kende állt a törzsek élén mint fejedelem, de a politikai, hadászati kérdésekben a gyula döntött. A közös ellénséggel szembeni egységes fellépés hatására jött létre a vezérőfejedelemi, egyfejedelmi tisztség igénye. Hogy a Kuma-menti magyaroknál ez mikor történt meg, nem tudjuk, de 1329-ben már bizonyosan így volt, mert XXII.János pápa bullájában már így szerepel.

   Gyeretyán /Jeretány (jelentése: fényes, dicsőséges, tündöklő)szerette volna, ha fővárosában Magyarban is katolikus püspökség lenne, mint Asztrahányban, Sybaban, vagy Arménia, Georgia, illetve a Krím több városában.

    IV. Ince pápa egy 1245.-ben írt bullája szerint a hittérítők már a Perzsa-öböl mellett, a Gangesz vidékén, Szíriában, a kaukázusi Ibériában, Georgiában, a Terek-menti alánoknál, a kazárok között, a Krim-i gótoknál, a cserkeszeknél, Indiában, Moszulban, a ruténoknál, oláhoknál Szerbiaban és a dalmát vidéken egyaránt tevékenykedtek.

    Az 1300-as évek elején - a korabeli ferences zárdajegyzékek szerint - Kummagyariában két helyütt volt már kolostoruk: Magyarban kettő, s a Nagy-Szilindzsik forrásvidékén, az Elbursz/Ajbars tövében egy. Ez utóbbi neve is fennmaradt: Ügyek (magyarul:szentes). Romjait Klaproth írta le, s megjegyzi, hogy a környékbeli cserkeszek Mazsar Unneh-nek nevezik. Ettől ÉK-re találja meg egy másik ferences kolostor romjait, amit a lakosság „Kliszi"-nek nevez. Ezek az építmények a korabeli nyugati építészeti stílusban készültek.

    Gyeretyán látva a katolikus hit terjedését, elhatározta, csatlakozni kíván a keresztény világhoz. Megkeresésére XXII. János, a hetvenes éveiben járó avignoni pápa egy 1329. október 3-án datált bullát írt Gyeretyánnak. Ekkortájt szentelt püspökké hat dominikánus szerzetest, s közülük egy, Mancasole Tamás, Szamarkand új püspöke vitte a bullát Magyarba,és a püspökség létrehozásának feltételeit megteremtette.

   Tamás püspök 1230 áprilisában hagyta el Avignont száz forinttal a zsebében. Hajóval ment Szoldajaba, a Krim déli kikötőjébe, onnan a kaffai vikárius segítségével júliusban ért Magyarba. A sikeres előkészítést követően nemsokára meg is érkezett az első katolikus püspök, aki Taddeus ferences testvér volt.

   Nézzük most, mit is írt a pápa Tamás által küldött bullában, Raynaldus közlése alapján.

   A levél (A) része egy rövid összefoglalás az olvasó számára arról, hogy miről is szól maga a bulla(B).

   (A) „ Beszámoltak(ti. a pápának) az ázsiai magyarok, a malkaiták,és alánok szilárd vallásosságának nagy dicsőségéről. Ezek - bár istentelen, babonás tévelygések hálójába kerített népek veszik körül őket, - mégis megőrizték hitük szeplőtelen tisztaságát. Tekintély dolgában kitűnik közöttük Jeretány, a magyar királyi vér ivadéka. Minthogy ő kitartóan katolikus előljárót kért az Apostoli Széktől, a pápa elküldötte a semiscanti püspököt hozzájuk, hogy erősítse bennük a hitet, mellékelt levélben pedig a vallásos férfiakat kegyes figyelmeztetésének megfogadására intette."

   (B) „Kedvelt gyermekeinknek, Jeretánynak és minden keresztény magyarnak, malkaitának és alánnak üdvözlet!Igen nagy és természetes örömet okozott nekünk az, hogy a Legfelségesebb Égi Magvető, aki mindenkit, akit csak könyörületességének megismerésére kiválaszt, mindig kegyelmeihez hív és ösztönöz s Egyszülöttjének az egész világra kiterjedő, szóval ki nem fejezhető szeretetével minden egyes keresztény családot folyamatosan elhalmoz, titeket, kiket meghintett az igaz hit, az evangéliumi tanítás és az apostoli egyház világosságával a keleti világrészeken azok között, akik még nem fogadták el a kereszténység kegyelmét összegyűjt(ti.:magához). Ezen felül mérhetetlenül nagy örömet szerez nekünk az a tudat, hogy Te Jeretány fiúnk, Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja vagy és hogy te és más keresztények, akik az említett világrészen tartózkodtok, telve vagytok a hit igazságával és szent tüzével s vágyódtok, hogy katolikus tanítótok legyen, aki üdvös szavakkal a katolikus hitben kioktasson benneteket!

Kelt Avignonban, a XIV. év október 3-án."

Kummagyaria pusztulása

   1369-ben, 33 évesen a sánta Timur Lenk/Tamerlán Szamarkand emírjévé kiáltatta ki magát. Mintegy tíz év erőgyűjtése után hatalmas seregével meghódítja Khorasszant(1380), majd az ekkorra már kisebb királyságokra szétesett Perzsiat győzte le a következő hat évben. Az ellenszegülő Iszpahánban 70.000 fejből építtet piramist. 1394-ben elfoglalta Bagdadot, 1398-ban India következett, s Delhit kirabolva 100.000 foglyot öletett halomra. 1400-ban Szíriát törte meg, majd 1402. július 2-án az ankarai ütközetben Bajazid szultánt győzi le. Ezzel alig kiheverhető csapást mért az Oszmán-török birodalomra. 1405-ben Kína ellen készül, amikor február 17-én Otrarban meghalt.

   Nos, ennek a Timurnak az az időszaka érdekes nekünk, mikor 1387 és 1396 között Toktamissal az Arany Horda kánjával hadakozik.

   Toktamist Timur barátsága erősítette meg hatalmában. 1382-ben Oroszországra támadt, s Moszkvát 1387. augusztus 26-án porig égeti. Ezután elbizakodottságában Timur ellen fordul, s megtámadja Azerbajdzsánt. Timur Derbentig üldözi, s a békét kérő Toktamisnak megbocsát.

   Még két sikertelen hadjárata volt Toktamisnak Timur ellen, míg a negyedik romba döntötte az egész Kaukázus-vidéket is.

   1395 februárjában a Bagdad-közeli Szamarraban gyűjti össze Timur a seregét s megindulnak északnak. A kisebb csapattest a Kaukázus gerincét biztosítja, míg a nagyobb rész a derbenti Vaskaput lerombolva kanyarodik a Kuma-síkra, s egyesül a másik seregtesttel. Megtudja, hogy Toktamis serege a Kalka-Terek összefolyásánál szekértáborba vonult. Éjszakai menetből április 15-én hajnalban támadt Timur. A készületlen tábort gyorsan szétforgácsolták, s a K-ÉK-É irányba menekülő Toktamist a volgai Szamaraig üldözik. Ekkor tudja meg, hogy Barkjarok, Toktamis fővezére a Don felső folyásánál gyűjti össze a szétszórt sereget. Toktamist otthagyva siet a Donhoz, de Barkjarok már bevette magát Moszkvába. (Barkjarok teljes családja Timur kezére került, de ő sértetlenül visszaengedi őket.) Augusztus 26-án támadás nélkül vonul vissza Moszkva alól. Délnek fordul, s a cserkeszek földjét dúlja fel, majd elhatározza, hogy a telet a kumai magyarok földjén tölti. Omár Tabán nevű alvezére azonban Mahmudi magyari népbíró(kalanter) tudósításai alapján olyan híreket hagy hátra számára a magyari nép viselkedésével kapcsolatosan, hogy előbbi szándékától elállva parancsot ad Magyar/Mazsar, (jelenleg Budyonnovsk/Bugyonnovszk) földig való lerombolására.

   Ez a parancs 1396 januárjának első napjaiban hangzott el...

   A rendkívül hideg tél ellenére csapatai hasig érő hóban vonultak ezután Asztrahány ellen.

   Mindeddig két, nagyjából hasonló területű és lélekszámú Magyarország létezett.

(Ez a mai dél-oszét zászló, mely az alánok vagy jászok színvilágából jött létre. Érdekes igaz?)

Oldal: Kaukázus
Tumulus (az emlékezés csarnoka) - © 2008 - 2024 - tumulus.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat